Az értésből nem lesz szeretet, a Szeretetből lesz értés

„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten ő benne marad.” (1Jn 4, 16)

Főtiszteletű Egyházkerületi Elnökség!

Kedves Szolgatársak!

Kedves Vendégeink!

Kedves Testvérek!

Szeretettel köszöntöm én is az egybegyűlteket a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 2018/19-es tanévzáró Ünnepi Közgyűlésén.

Nem akármilyen Mindenségben történhet az, hogy most mi itt együtt lehetünk. Lehetne ebben az órában csupán a jelenségvilág összefüggési szerint tekintenünk az elmúlt évet. Az Akadémiának 584 hallgatója volt. Ebből az akkreditált képzéseinkben 211, a népfőiskolai képzésünkön: Koltón 238, Sárospatakon 35 hallgató vett részt. Végzős hallgatóink létszáma az akkreditált képzésekben 38 fő, a népfőiskolai képzésben: 273 fő.

Ebben az évben intézményünk a napi teendőink mellett, számos tudományos és egyéb közösségi programnak adott otthont. Megannyi feladat állt és áll előttünk, amelyben ha töredékes emberi igyekezettel is, de megpróbálunk helytállni. Azt is töredelmesen meg kell vallanunk, hogy ez mennyire nem megy, ha csak a saját emberi erőnkre támaszkodunk, pedig jelenségvilágunk éppen ennek az ellenkezőjéről akar kérlelhetetlenül meggyőzni.  A teológia azonban egészen más összefüggésbe is helyezheti a valóságot, az elmúlt időt, a velünk maradó örökséget, a reménységgel teli jövőt, mert nem akármilyen Mindenségben lehet az, hogy most mi itt együtt vagyunk. 

Kedves Végzős Hallgatóink!

Kedves Szolgatársak!

Kedves Testvérek!

Az értésből nem lesz szeretet, a Szeretetből lesz értés; „Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten ő benne marad.” (1Jn 4, 16), hangzott a címben.

Megtorpanunk: az értésből nem lesz szeretet?! Rossz irányba állnánk? Mik is a motivációink, céljaink és az ezekhez használt eszközeink? Mennyi mindent nevezünk szeretetnek, és mennyi mindent nevezünk istennek. Hányféleképpen értették és értettük mi is, hogy ez a kettő egy: „Isten szeretet”. Amit Istenen értünk, attól elválaszthatatlan a szeretet, és amit a szeretet kifejezéssel illetünk, az egyedül Istenben teljesül. Mindezekkel együtt és mindezek ellenére milyen sokféleképpen nem értettük és értjük Istent, a Szeretetet és magunkat sem. Milyen sokféleképpen értjük Őt és egymást. Az is megtörténhet, hogy értésünk labirintusában  eltévedtünk. Csak egy kivezető út van.

Minden értés felett és alatt, minden problémán kívül és belül, minden kutatáson innen és túl szinte már makacsul újrabeszél hozzánk a megmásíthatatlan kadencia: Isten Szeretet.

A Valóság hatalma tárul elénk. Visszatérés nélküli visszafordulással van előttünk a múlt és benne a Sárospataki Teológián eltöltött évek is, az izzó jelennek ez a megkülönböztetett órája, és a múlt és jelen jövőbe tóduló minden reménysége, az eltelt időre is világító fényességével hirdeti: Isten szeretet.

Ki mondja mindezt? Isten mondja? Az élet mondja? Mi mondjuk? 

A Valóság mondja. Maga a Lét mondja. Mert nélküle nem lenne semmi. Nem lennénk mi sem. Nem lenne visszakeresés. Nem lenne ígéret. A legvalóságosabb Létező mondja, aki minden mindenekben. A Minden mondja. Mindennek ígérete, minden nem lévő létre vágyakozása. A ’minden mindenekben’ telíti meg a valóságot, a mi valóságunkat is, és szól most is hozzánk: Isten szeretet. Isten szeret engem. 

Ebből a Szeretetből vagyunk. Ez a Szeretet ölel át mindannyiunkat az irgalom karjaival. Ölelése nem erőtlenedik, ezért lehet mindig a mi erőnk és szolgálatunk ereje. Ölelése nem fogy el az idő nagy lépteiben, ezért maradhatunk mindig őbenne. Ugyanaz a kar, aki minket átölel, hatalommal cselekszik. Ledönt minden hatalmat, amely vele szemben valósággá hazudja magát. Nem úgy győz le, mint aki félti a hatalmát, hanem úgy, mint akinek hatalma már puszta létében győzelem.  Akinek hatalma mindig teremt. 

Isten Szeretet. Mindent meghatározó, különálló nagy tény ez. Egészen isteni. Nem lehet lehozni, nem lehet kimagyarázni, következtetésekkel előteremteni. Ő állítja elénk eleven élettel, minden boldogságot és szenvedést magába foglalóan az ő szerelemes Fiában, Jézus Krisztusban. Ebben van egész életünk rejtélye. Ebben a bizonyosságban van értelme küldetésről beszélni. Ebben a bizonyosságban van értelme az egyháznak. Ebben a bizonyosságban van értelme a szolgálatnak. Egyedül ebben a bizonyosságban láthatunk túl önmagunkon és lehet miénk az az igaz hit, amely minden körülménnyel, és akár azoktól függetlenül is abba az életközösségbe, az egyháznak abba a valóságába von be, amely a világ kezdetétől a világ végéig fennáll. Ebben nyerjünk mindenkor bizonyosságot az olykor elhatalmasodó bizonytalanságban is. 

Isten szeretet, úgy legyen ez megértésünknek kiapadhatatlan, mindig megújító forrása, hogy ne elhatároljon egymástól, hanem eggyéolvasszon bennünket ővele és egymással, az egy test tagjaivá éltetően, lüktető vérkeringését adva mindannak, ami van, ami az élet, mert így a mi időnk nem pusztán a napok egymásutánja, ami legtöbbször lezár és elhatárol. Intézményünk sok évszázados öröksége, igazán csak úgy érlelhet küldetést, ha az Idő és vele együtt minden időnk elválszthatatlan a (örök)Szeretettől. Így maradhatunk nyitottak, és lehetünk részesei Isten folyamatos teremtésének. 

Isten szeretet. Ez kapcsoljon bennünket örökéletre szólóan össze a Sárospataki Teológia életközösségében is.

Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg volt és jelenlegi tanártársaknak a sokirányú  teherviselést. Különösen is köszönöm Lackó Gabriella nagytiszteletű asszony húsz éven át végzett hűséges oktatói szolgálatait, amelyet a Tudományos Gyűjtemények Adattárának vezetői feladatai mellett vállalt, és ami ezzel a tanévvel befejeződött.  Köszönöm a tanulmányi és rektori hivatal munkáját. Különösen is köszönöm közvetlen munkatársamnak Rácsok Gabriella rektor-helyettesnek a gyakran időt nem kímélő önzetlen munkáját. Különösen is hálaadással köszönöm gyülekezeteinknek, határon innen és túl, a gondoskodó és törődő szeretetet.

Kedves Testvérek! 

Engedjünk az életünkben mindenkor tágas teret Istennek, a Szeretetnek, hogy így növekedhessen bennünk a hit, a remény és a szeretet, amelyből mindenkor értés fakad. 

Végezetül, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 488. tanévét bezárom, és hiszem, hogy Mindenható ígérete szerint megcselekszi, hogy mindazt, ami elmúlt, ami múlandó, ami bezárt, ami nincs többé, azt elnyeli az élet és az örökkévaló.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. 

dr. Füsti-Molnár Szilveszter, rektor

Sárospatak, 2019. július 29.